Ugrás a fő tartalomra

Mit meséljek?


A mesehallgatást megalapozza a sok mondókázás: a csiklandozók, arcsimogatók, ölbéli játékok, melyek terjedelmüket tekintve rövidek, de interaktívak. A baba visszamosolyog, figyel a hangunkra, a szánk mozgására, S habár még nem tud beszélni, de a hanglejtés, a beszéd dallama, a mimikánk ,,válaszra " készteti. Ő is mosolyog, formálja a száját, gőgicsél. Kommunikál.


A legelső, baba meséknek én a saját magunk által kitalált történeteket ajánlom. Csak néhány mondat, mondjuk a nagymama cicájáról, vagy az eső után megjelenő csigabigákról, hangutánzókkal, mondókával kiegészítve. Lassabb beszédtempóval, érthetően artikulálva. (nem babanyelven selypítve)

Te is tudsz ilyet kitalálni!🙏 (ha bátortalan vagy, szívesen segítek)


Később lehet kitalálni olyan kis történetet, aminek ő maga, a gyermek a főszereplője, hétköznapi történésekkel. Akár ténylegesen elmesélhetitek az ő napját. Még mindig röviden, lassan mesélve. Ezzel a beszédfejlődésben is támogatjuk őt.


Óvodáskorba lépve ajánlom a népmeséket bevezetni, ott is először a formulamesékkel, állatmesékkel kezdjünk. A varázsmesék időszaka később, nagyjából 5 éves kor körül jön el (egyéni eltérések lehetnek), de ehhez szükséges az, hogy kialakuljon a kettős tudat, amikor már könnyedén ki-belép a mesékbe, beleéli magát a szereplők bőrébe, de nem téveszti össze a valósággal. Eljött az ideje a Pompás mesefoglalkozásoknak😉


Kép:pixabay


Gyakori visszajelzés a népmesékkel kapcsolatban, hogy inkább nem is mesélik, mert ijesztő. Sajnos én azt tapasztalom, hogy az egészen kicsi óvodások olyan vizuális képi anyagot néznek rendszeresen, ami nemhogy nem nekik való, de sajnos valóban félelmet, bizonytalanságot kelt bennük. Ezek után ha egy népmesében sárkányról hall, azt a ,,szörnyképet" társítja hozzá, amit egyszer már látott képi információként , S riadalmat keltett benne. Válogassunk a népmesék között, életkornak, érdeklődésnek megfelelően, S ami nekünk, felnőttként taszító, nem szívesen meséljük, akkor azt hagyjuk ki! 


A megbomlott egyensúly helyreállításának lehetősége, az, hogy van kiút a legsűrűbb erdőből is, S hogy a hétfejű sárkány is legyőzhető olyan fontos ősi tudást adnak át, melyek a mesélések során mélyen beépülnek a gyermekek értékrendjébe, S segítenek eligazodniuk a világban. 


Műmesékből is bátran szemezgessük, a gyermek érdeklődésének megfelelően, vannak nagyon jó lapozók, képeskönyvek. Nálunk a nagy port kavart Anna, Peti, Gergő könyvek is bejöttek, mikor elsős lett a nagyfiam, már ő olvasta a kicsinek. 😉


Természetesen helye van a mesenézésnek is. Nálunk is volt. A hangsúly az arányokon van...mit és mennyit.  


Egy nagyon fontos dolog van: mesére SZÜKSÉGE VAN a gyermeknek, csakúgy mint a játékra. Nekik ez a lételemük. Ez nem csak mese...és nem csak játék. Nekik ez a világ megismerésének csodálatos módja. 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szerepbe léptetéses mesélés

Mit jelent a szerepbe léptetéses mesélés? De akkor ez dramatizálás? Egy szakmai beszélgetés során merültek fel ezek a kérdések nemrégiben, ezért összeszedtem erről a gondolataimat. Kezdő óvodapedagógus koromban gyakorlott mentor kolléganőmtől láttam először, hogy mesélés közben ösztönösen bevonta a gyerekeket, vagy egy kis mondókával, vagy egy utánzó mozgással.  Ekkor erre még nem találtam módszertant, de nagyon foglalkoztatott, mert azt érzékeltem, hogy valahogy jobban figyelnek a gyerekek.  Aztán amikor a drámapedagógia felé irányultam, magam is elkezdtem kísérletezni azzal, hogyan tudom bevonni a gyerekeket a mesélésbe, motiválni, vagy éppen ha lankad a figyelem, újra felkelteni. Nálam ekkor már az ösztönösség keveredett a szakmai próbálkozással. Ekkor megismerkedtem Fehér Éva és Szatmáriné Márton Tímea módszerével, a dramatikus interaktív mesélés módszertanával, ami számomra egy fantasztikus élmény volt, és kinyitotta a világot előttem. A Mese Mese Játék   programgazdái arra taníto

Kecskegidák a réten

Hogyan tudunk erkölcsi érzelmekről, értékrendről, a mindennapi szabályokról, viselkedésről beszélgetni a gyerekekkel úgy, hogy mindez játékosan valóban eljusson hozzájuk?   Az óvodás korú gyermekeknél a szándékos tanulás képessége még nem alakult ki, nagyjából 6-7 éves korra tehető ennek kialakulása. Ahhoz, hogy valódi tudásbeli, viselkedésbeli változás alakuljon ki, az óvodás cselekvő aktivitása, megtapasztalása szükséges.  Mit jelent ez valójában? Leültetek egy óvodás gyermeket, és elmagyarázom neki, hogy márpedig vannak szabályok, amik mindenkire vonatkoznak,és bizony muszáj kompromisszumokat is kötnie,  és ne higgye, hogy toporzékolással elérhet bármit, de jobb ha tudja, hogy az elesetteken segíteni kell, sőt barátkozzon meg a gondolattal, hogy a szüleiről való leválás folyamata éppen elkezdődött nála... majd utána nyugodtan továbbállok abban a boldog tudatban, hogy most végre minden megváltozik... De nem változik. Körülbelül fél perc múlva már el is felejtette csodás szónoklatomat

Fejlesztés vagy élmény? Lehet mindkettő?

 Kedves szakmabeli barátaimmal beszélgettünk a minap, és szóba került, hogy manapság talán kicsit túl van hangsúlyozva a fejlesztés jelentősége.  Bevallom, én is mindenben azonnal felfigyelek a fejlesztési lehetőségekre...ugyanakkor az is tény, hogy bármilyen fejlesztő tevékenység hatékonyabb, ha az élményszerű. S ezt a  hatékonyságot fokozza az, ha szakember maga is élvezi ezeket a helyzeteket.  Adjuk meg a gyermeknek azt az élményt, amire természeténél fogva szüksége van, biztosítsuk ehhez a szükséges feltételeket- erre épül a DSZIT terápia, de ha megnézzük, népi játékaink,  a népi kézműves tevékenységek, a mese, de még a drámapedagógia is magában foglalja ezt. S milyen jó lenne, ha ezt a nagyon fontos mondatot belesúghatnánk minden ember fülébe...szelíden, de úgy, hogy biztosan meghallja! Egyensúlyozás a téglákon, ami akár egy híd is lehet képzeletben,  zseblámpás barlangi kaland egy nagy takaró alatt, lopakodni a mesebeli erdőben, szélviharban forogni, fakérget simogatni, homokban