Szerepbe léptetéses mesélés

Mit jelent a szerepbe léptetéses mesélés? De akkor ez dramatizálás?

Egy szakmai beszélgetés során merültek fel ezek a kérdések nemrégiben, ezért összeszedtem erről a gondolataimat.

Kezdő óvodapedagógus koromban gyakorlott mentor kolléganőmtől láttam először, hogy mesélés közben ösztönösen bevonta a gyerekeket, vagy egy kis mondókával, vagy egy utánzó mozgással.

 Ekkor erre még nem találtam módszertant, de nagyon foglalkoztatott, mert azt érzékeltem, hogy valahogy jobban figyelnek a gyerekek. 

Aztán amikor a drámapedagógia felé irányultam, magam is elkezdtem kísérletezni azzal, hogyan tudom bevonni a gyerekeket a mesélésbe, motiválni, vagy éppen ha lankad a figyelem, újra felkelteni. Nálam ekkor már az ösztönösség keveredett a szakmai próbálkozással.

Ekkor megismerkedtem Fehér Éva és Szatmáriné Márton Tímea módszerével, a dramatikus interaktív mesélés módszertanával, ami számomra egy fantasztikus élmény volt, és kinyitotta a világot előttem. A Mese Mese Játék  programgazdái arra tanítottak meg, hogyan dolgozzak fel egy mesét dramatikusan, interaktívan, hogyan kell jelenetekre bontani a mesét, hogyan alakítsam a párbeszédeket, hogyan segítsem a szerepbe lépést, az utánmondást, hogyan használjunk szókulisszát, hogyan teremtsünk helyszíneket.  Nekik köszönhetően bátrabban próbálkoztam interaktívvá tenni a mesélésemet, annál is inkább, mert közben drámapedagógus lett belőlem.

Ezzel párhuzamosan kerültem kapcsolatba a Pompás Napokkal,  ahol a néphagyományok éltetése nagyon fontos szempont. A küldetésük népmesék helyének megszilárdítása a családok életében, s ezt magam is kiemelten fontosnak tartom.  Itt is megjelenik a szerepbe léptetéses mesélés, továbbra is a néphagyományokat előtérbe helyezve, népi mondókákkal, népi játékokkal támogatva a mesét, kiemelve, kibontva a mese szimbólumait.

Itt nem jelenik meg a szöveg dramatizálása, az utánmondás. Mesélőként végig a mese szövegét megtartva mesélek, miközben szerepeket ajánlok fel a gyerekeknek. A szerepbe léptetett gyermek ilyenkor mindig átalakul, anélkül, hogy erre kérnem kellene. Szereplő lesz, igyekszik ennek megfelelően viselkedni, mozogni, ahogyan a mese szála viszi. 

Nincs szövegutánmondás, de megfigyelhető, hogy a gyerekek gyakran megszólalnak, a kontextusnak megfelelően. Ennek természetesen nagyon örülünk, és teret engedünk.

A mesÉLek-kijátszótéren gyakran nem a mese egyes szereplőinek a bőrébe bújunk, hanem mindannyian belevarázsolódunk a mesébe, nem meghatározott szereplőként, hanem egyszerűen csak ott vagyunk együtt, benne a mesében, mintha éppen akkor történne körülöttünk. Együtt hordjuk a fát, és együtt bújunk a cserépkorsó alá (valóban bújunk, kucorgunk, halkan, lassan lélegzünk egy nagy varázskendő alatt ) a falánk tyúkocskával. Gyakran drámajátékokat, akár drámamódokat illesztünk be a mesélésbe, belesimítva a kontextusba, s nem megszakítva a mesét.

Összegezve, a szerepbe léptetéses mesélés nem dramatizálás. Akár új, akár már ismert mesénél alkalmazzuk, a mesebemutatás, mesélés, a mese megélése a cél. Az, hogy a gyerekek a mesébe lépve ismerjék meg a történetet, S a saját bőrükön keresztül tapasztalják meg.

Míg dramatizálásnál a már ismert mesét játsszák el a gyerekek, a szereplőknek begyakorlott szövege van, előadás készülhet belőle. 

Saját tapasztalásaim, próbálkozásaim, ötleteim napról napra újabb felismeréseket hoznak, s számtalan megerősítést azzal kapcsolatban, hogy az interaktív mesélésnek létjogosultsága van.

Giriczné Gyányi Mária

Óvodapedagógus, drámapedagógus, KMT fejlesztő, gyermekjóga oktató,

Pompás Mesés Nagykövet