Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2022

Magamról

 Giriczné Gyányi Mária vagyok, a MesÉLek-kijátszótér megalapítója. Gyerekként fantáziavilágot építettem fel magam köré: voltam palotában király, egész udvartartással, csillagász, aki minden kérdésre szívesen válaszolt, vagy éppen paleontológus, aki nem szerette a földet túrni, a lexikonokat annál inkább.  Képzeletvilágom ma is tart, hiszen a mesÉLek - kijátszótéren pontosan ezt csinálom: olyan fantázia-magocskákat ültetek el a gyermekek fejében, amik aztán gondolataik, cselekvéseik által szárba szökkenve kinyitják előttük a világot. Úgy tesznek szert valós ismeretekre, hogy erről nem is tudnak, hiszen játszanak.  Ez a drámapedagógia varázsa: cselekszünk, megélünk, eljátszunk, kijátszunk. S közben tapasztalatokra teszünk szert. Szolgáltatásaim :  Tehetség-kibontakoztató drámaműhely óvodás, kisiskolás korosztálynak  Iskola-előkészítő, képességfejlesztő foglalkozások óvodásoknak  Interaktív mesefoglalkozások óvodás, kisiskolás korosztálynak  Előkészületben : Drámaműhely felnőtteknek Baba-

Fejlődj drámával!

 A mesÉLek – kijátszótéren személyiségformáló, énerősítő, tehetség kibontakoztató drámafoglalkozások zajlanak óvodás és kisiskolás korosztály számára. A közös drámamunka legszembetűnőbb hatásai a szociális készségek fejlődésében mutatkozik meg, emellett fejlődik általa a kommunikáció, az anyanyelvi kompetenciák, és a képzelet, fantázia is szárnyakat kap a foglalkozások során. A drámapedagógia kiválóan alkalmas az érzelmi intelligencia (EQ) fejlesztésére is. A gyermek a foglalkozásokon önismeretre tesz szert, magabiztosabbá válik, a megélt fiktív helyzetek pedig a problémamegoldó képességet fejlesztik. A drámafoglalkozások gyakorlatai, alkalmazott drámajátékai az érzékszervek ügyesítésében, a téri tájékozódásban nyújtanak fejlődési lehetőségeket.