Ugrás a fő tartalomra

ÉNidőre van időd?

 A népmesék évezredes tanításokat hordoznak, s bizony, a mesék valójában az emberi életről szólnak. Régen a felnőttek egymásnak meséltek, szájról - szájra adták ezeket a történeteket, ezekből merítettek bátorságot, ebből nyertek vigaszt: hiszen a jó végül győzedelmeskedik a rossz felett.


Lelki világunk eseményei, belső harcok, győzelmek testesülnek meg a sàrkánnyal való küzdelemben, a birodalmunk királyságának elnyerésében. A mesehősök nem másokat, hanem saját magukat győzik le, s azt közvetítik számunkra, hogy a nehézségekkel szembe kell nézni. Hogy hogyan, merre induljunk, s mit tegyünk, hogy felül tudjunk kerekedni saját belső ellenfeleinken, ehhez adnak segítséget a mesék.


Boldizsár Ildikó szerint már pusztán a mese meghallgatása is gyógyító erejű, hiszen a mesehallgatás alatt nyugalmi állapotban van a testünk, lassul a szívverés, egyenletessé válik a légzés. S ez a fizikailag ellazult állapot lelkünkre is nyugtatólag hat.


Persze ez nem azt jelenti,hogy a mese az,ami kigyógyít a bajból. De olyan gondolkodásbeli változásokat indít el,melyek az adott problémára összpontosítva saját belső varázseszközeinket aktivizálja.


De milyen belső varázseszközeink vannak? 

A kitartás, a bàtorság, magabiztosság, az érzelmek felismerésének képessége, a bizalom, az önismeret, a társakhoz való kapcsolódás képessége, S mindaz a tudás, ismeret, jártasság, melyet az évek alatt szedtünk magunkra.

Ezek a képességeink azonban nem mindig vannak ,,elérhető" állapotban saját magunk számára. 


A mesÉLek-Pompás mesefejtegető műhelyben mindig egy - egy mesét járunk körbe, úgy, hogy drámapedagógiai elemekkel, játékokkal, munkaformákkal a saját varázseszközeinket is megkeressük, aktivizáljuk, miközben végig a mese szintjén maradunk.  




A mese segíthet, ha ott állunk a kút mellett, és azt érezzük, elvesztettük a fonalunkat. Segíthet, ha rendet kell tennünk az almáink, kenyereink között, fel kell ráznunk, össze kell rendeznünk gondolatainkat ahhoz, hogy aztán -egy másik minőségben- átléphessünk azon a bizonyos kapun.


Legyen időd ÉNidőre!

Azok, akiktől én sokat tanultam a mesékről: a Pompás Napok csapatától, kiemelten  Dr. Deák-Zsótér Boglárkától, Csóka Judittól meseterápiás foglalkozásvezetést, és nem utolsó sorban a Boldizsár Ildikó Szabadegyetemén tanultak azok, melyek vezetnek a mesés utamon. 


Giriczné Gyányi Mária

drámapedagógus, Pompás Mesés Nagykövet 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mit meséljek?

A mesehallgatást megalapozza a sok mondókázás: a csiklandozók, arcsimogatók, ölbéli játékok, melyek terjedelmüket tekintve rövidek, de interaktívak. A baba visszamosolyog, figyel a hangunkra, a szánk mozgására, S habár még nem tud beszélni, de a hanglejtés, a beszéd dallama, a mimikánk ,,válaszra " készteti. Ő is mosolyog, formálja a száját, gőgicsél. Kommunikál. A legelső, baba meséknek én a saját magunk által kitalált történeteket ajánlom. Csak néhány mondat, mondjuk a nagymama cicájáról, vagy az eső után megjelenő csigabigákról, hangutánzókkal, mondókával kiegészítve. Lassabb beszédtempóval, érthetően artikulálva. (nem babanyelven selypítve) Te is tudsz ilyet kitalálni!🙏 (ha bátortalan vagy, szívesen segítek) Később lehet kitalálni olyan kis történetet, aminek ő maga, a gyermek a főszereplője, hétköznapi történésekkel. Akár ténylegesen elmesélhetitek az ő napját. Még mindig röviden, lassan mesélve. Ezzel a beszédfejlődésben is támogatjuk őt. Óvodáskorba lépve ajánlom a népme...

Vedd fel a fonalat! (részlet Holle anyó blogjából)

,, Megint egy reggel...és ez a párnarázogatás annyira nem menő...havat látni se akarok egyelőre...  Nem mintha valaha is érdekelt volna, mi számít menőnek. Én csinálom, mert megnyugtat, naponta ismétlődő rutin, lehet kicsit bogaras vagyok. Aztán majd jön valaki ismét... akinek utat kell mutatnom, akit fel kell ráznom, mert belegabalyodott a gondjaiba. Persze csak miután sorba rendezte amit kisütött, és megfényesítette az álmait... akarom mondani az almáit. Csakis akkor megy... Hja, hogy ez nehéz? Hogy közbe meg is égetheted magad? De ha a poshadt almáidat tartogatod az a többit is megfertőzi... Megéri? De csak úgy mondom persze, te döntesz. Na nézzenek oda, egy szál kifeslett ebből az ócska kötényből... Tessék, vedd fel a fonalat! Na, itt van. A tiéd." Én felvettem, és elindultam.... Így született a mesÉLek - kijátszótér. Az álmom, az almám...ahol a mesék a munkám eszközei, ahol a drámakirálynő egy pozitív jelentésű szó, ahol az iskolába készülő gyermekek párnáit felrázva helyükre...

Fejlesztés vagy élmény? Lehet mindkettő?

 Kedves szakmabeli barátaimmal beszélgettünk a minap, és szóba került, hogy manapság talán kicsit túl van hangsúlyozva a fejlesztés jelentősége.  Bevallom, én is mindenben azonnal felfigyelek a fejlesztési lehetőségekre...ugyanakkor az is tény, hogy bármilyen fejlesztő tevékenység hatékonyabb, ha az élményszerű. S ezt a  hatékonyságot fokozza az, ha szakember maga is élvezi ezeket a helyzeteket.  Adjuk meg a gyermeknek azt az élményt, amire természeténél fogva szüksége van, biztosítsuk ehhez a szükséges feltételeket- erre épül a DSZIT terápia, de ha megnézzük, népi játékaink,  a népi kézműves tevékenységek, a mese, de még a drámapedagógia is magában foglalja ezt. S milyen jó lenne, ha ezt a nagyon fontos mondatot belesúghatnánk minden ember fülébe...szelíden, de úgy, hogy biztosan meghallja! Egyensúlyozás a téglákon, ami akár egy híd is lehet képzeletben,  zseblámpás barlangi kaland egy nagy takaró alatt, lopakodni a mesebeli erdőben, szélviharban forogni, ...